A szélvédő nélkül száguldó BAC-1-11-es
Néhány perccel felszállás után a British Airways 111-es járatának első szélvédője kitörik, és a légnyomáskülönbség kiszippantja a kapitányt az ablakon. A másodpilótának egyedül kell visszaszereznie az uralmat a sérült repülőgép felett, ez azonban szinte reménytelen vállakozás, mert a gép rohamosan süllyed, és a szél okozta fülsüketítő zajtól a légiirányítók tanácsait sem érti. Csodával határos módon végül sikerül letennie a gépet, sőt, a gép külső oldalához préselődött első pilóta is túléli a kalandot. A baleset oka: a szerelő regggel igen korán átvette a műszakot. Kiszerelte a BAC 1-11-es szélvédőjét és kidopta a régi csavarokat (amelyeket késöbb a szemetesből kiszedve megmutatott a nyomozónak) majd elment az alkatrész raktárban csavarokat keresve. A BAC 1-11-es szélvédőlye eddig is 1-el kissebb csavarokkal volt rögzítve. A szerelő talált is csavarokat, azonban keveset. Megkérdezte a raktárost van-e még, de az azt válaszolta, hogy nincs, de a BAC 1-11-eshez amúgyis más csavarok kellenek, így a szerelő átment a másik raktárba és hozott csavarokat. Ám a félhomályban nem látta, hogy mindössze 1 mm-el volt kissebb a csavar. Mivel ferde szögben dolhozott nem láthatta, hogy a csavarok nem illeszkednek pontosan. A balestet azis okozta, hogy a szerelő csak szem mértékre nézett mindent! |